Dicsértessék a Jézus Krisztus

Szövegdoboz: Kis Szent Teréz

TERVEINK – ÁLMAINK

 

 

Reméljük, hogy néhány éven belül az állam visszaszármaztatja az egyháznak valamilyen formában a II. világháború után elkobzott épületeket és földeket. Akkor lehetőségünk nyílik egyházi óvodák, iskolák és diákkollégiumok fenntartására.

A magyarországi alapítványok támogatásával már sikerült egy 150 személyt befogadó középiskolás kollégium tervrajzait és telekrendezését megvalósítani. Az a célunk, hogy Vajdaság egész területéről olyan fiataloknak biztosítsunk jutányos elhelyezést, keresztény nevelést, magyar történelemből és kultúrából oktatást, akik már csak elemi iskolába tudnak magyar nyelven tanulni, vagy már csak otthon beszélhetik a magyar nyelvet. Zentán és környékén ugyanis gyakorlatilag a középiskolákban minden szakot magyar nyelven végezhetnének.

Ezzel el lehetne érni, hogy ne menjenek külföldre, ne költözzenek el. Másrészt pedig ne maradjanak iskolázatlan fizikai munkások. Az épülő templom már ennek a lelkipásztori központnak a része.

Ha tudnak segíteni anyagiakban, nem csak egy templom építését támogatják, hanem ezt az egész programot, vagyis a kommunizmus és a polgárháború, valamint a bombázások által megnyomorított népünk megmaradást, itt maradását és talpra állítást is.