


|
Dicsértessék a Jézus Krisztus |


Karitatív tevékenység:
|
|
BESZÁMOLÓ AZ IDŐSEK NAPKÜZIJÉNEK 2007-ES ÉVI MŰKÖDÉSÉRŐL A tavalyi évet is az évnyitó bálunkkal kezdtük amelynek a megszervezése és lebonyolítása komoly munkát és összefogást igényelt. Számos zentai cég elismeri tevékenységünket mivel sok és értékes tombolaajándékot kaptunk tavaly is és ami nagyon lényeges, hogy ezt a támogatást évről évre megkapjuk ugyanazoktól, sőt a számuk még növekszik is. A dolog természetéből adódóan az idősek létszáma az otthonban változó, betegség, elhalálozás vagy egyéb okok miatt. Ez a létszám 20-50 fő, rendezvényeken általában több. A tagsághoz tartozó beteg időseinket lehetőségeinkhez mérten látogatjuk, általában hosszabb szünetek alkalmával. További kiemelkedő események a 2007-es évben: Május 19-én bográcsozással egybekötött zenés ismertető műsort tartott Micsik Béla törökbecsei citerakészítő mester aki nagy szakértője a hagyományos magyar hangszereknek. Ugyanezen a napon tartott Béla felesége Zita kézműves bemutatót. Június 15-én a népkertben megtartottuk 5. barátságnapunkat amely alkalomra a szabadkai Caritas klub mintegy 50 tagja érkezett hozzánk, így összesen kb. 130 részvevője volt ennek az eseménynek. Fellépett a Tincse gyerekcsapata, támogatók voltak a Zentai Tűzoltótestület, a katonaügyosztály és a helyi Vöröskereszt. Június 30-án a zentai alkotóházban rendeztük meg 3. ünnepi műsorunkat. A kultúrprogram mellett beszédet mondott Józsi atya, Varga Józsi, Szeles Csaba, Juhász Attila polgármester valamint Mlađen Jović zentai pravoszláv parókus. Október 25-én mi látogattunk el a szabadkai Caritas klubba 48 idős személlyel, a buszköltség 70 százalékát az évnyitó bál alkalmával eladott tombolajegyek árából tudtuk fedezni. Ez alkalommal is nagyon jól érezték magukat gondozottaink. November 19-én Kovacsevné Fehér Ilona mutatta be könyvét Ripcó László színművész közreműködésével. A hangosítást a Saci stúdió végezte profi szinten és teljesen ingyen. Ezen eseményekről rendszeresen küldjük a tudósítást a Hírvivőnek, de cikkezet már rólunk a Magyar Szó és a Családi Kör is. Ezeken kívül többször tartottunk egyszerű teadélutánt, a tóparti vegyes kórus is jó néhányszor fellépett, több ökumenikus imanapot tartottunk, havonta egyszer megünnepeltük az abban a hónapban születetteket, Boros Gyevi Ottília jó néhány vallási témájú előadást tartott, Birclin Júlia kéthetente jár hajat nyírni, az egészségügyi nővérek minden szerdán vérnyomást mérnek. Ezenkívül rendeztünk kvízjátékokat, felolvasást, közös imát és többször osztottunk ruhát valamint sokan az idősek közül szívesen segítenek a konyhai alapanyag előkészítésében pl. a hagymapucolásban. Vásároltunk egy dvd lejátszót és használtuk is. Szomorú dolog, de fontos megemlíteni, hogy minden elhunyt tagunk temetésén képviseltettük magunkat egy-egy gyönyörű csokorral amire összeadtuk a pénzt. A munkánkat egy, a Vöröskeresztnél szolgáló civil katona segíti minden munkanapon, egyéb teendői mellett kb. 15 helyre visz ebédet. Mindent egybevetve a tavalyi év rendben zajlott le, az idősek hangulata viszonylag jó volt, nagyobb rendbontás nem történt. Nagyobb problémát a mindennapi működésben csak a kombi hiánya okoz, mivel személyautóval nagyon sok időbe telik a mintegy 20 fő beszállítása és ez néha elrontja a későbben bejutók hangulatát. Aktivistáink több mint 50 elmagányosodott idős embert látogatnak, szükség szerint ápolnak, vagy más módon támogatnak. |